Újra helyben vagyunk!

Simon Petra hallgatónk tudósítása a GYIÖT konferenciájáról 2022.12.29.

November 29-én rendezték meg a Budapesti Európai Ifjúsági Központban a Helyben hogyan? nevű konferenciát, amely a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság (GYIÖT) országos nagyrendezvénye. Az esemény megvalósításában tanszékünk oktatója Vajda Árpád és tanszékünk demonstrátora Simon Petra is közreműködött.

 

Vajda Árpád és Simon Petra a konferencián

 

A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság 1996-ban jött létre azzal a céllal, hogy megteremtse a hazai települési szintű gyermek és/vagy ifjúsági önkormányzatok (röviden GYIÖK) közös fellépésének lehetőségét, valamint a településeken aktív fiatalok számára találkozási lehetőséget biztosítson.

 

Bálint Andrea főszervező megnyitó beszéde

 

A Bálint Andrea GYIÖT-elnök főszervezésével megvalósult eseményre több mint 200 résztvevő regisztrált. A rendezvény legfőbb célja, hogy teret biztosít a települési szintű ifjúsági munka szerepelőinek a találkozásra, a tudás és tapasztalatok megosztására, valamint az ifjúsági részvétel jó gyakorlatainak bemutatására és megismerésére. (A Médiakommandó által készített lapszám linkje tudósításunk végén olvasható.)

Az eseményre 42 településről 85 szervezet érkezett. A konferenciát Bálint Andrea, a GYIÖT elnöke nyitotta meg, amit Kovács Anna szociológus előadása követett. Anna előadásában hallhattunk a települési ifjúsági munka nehézségeiről és kihívásairól, valamint lehetséges megoldásairól. A programok között találhattunk előadásokat, workshopokat, börzét és tematikus beszélgetéseket, a nagy létszám miatt párhuzamosan két nagyteremben, ahol az egyes asztaloknál különböző témákat vesézhettek ki a résztvevők. Ezután újabb csoportbontás következett, ahol az előzővel ellentétben nem vegyesen, hanem az élethelyzetek és státuszok szerint (fiatal, ifjúságsegítő, döntéshozó) került felosztásra a társaság. Ebben a szekcióban a fiatalok osztották meg gondolataikat, dilemmáikat és problémáikat. Ezeket a megfogalmazott problémákat és témákat a BEIK folyosójának üzenőfalára ragasztották, amelyekre ugyanitt születtek a válaszok – fiataloktól, szakértőktől, ifjúságsegítőktől.

Az ebéd után színes börze vette kezdetét, szintén két teremben. Ez évben 22 szervezet állított ki, rendezett be standot, ahol az egyes szervezetek egymással, a résztvevők pedig más szervezetekkel ismerkedhettek.

A program zárásaként a szervezők egy meglepetéssel készültek. A GYIÖT meglepetése a résztvevőknek egy olyan kutatás indítása volt, ami a szakemberekről szól és az ő nehézségeikről a munkájukban. A kutatás újdonsága, hogy az ifjúsági szakemberekről nincs naprakész kutatás, hiszen minden alkalommal a fiatalok kerültek középpontba, így ez egy szupervíziós tevékenységet készít majd elő.

A programot ezzel, és az instantújság elérhetővé tételével zárták, amit minden résztvevő megkap majd nyomtatott formában a karácsonyi csomagban.

 

 

Az újság itt megtekinthető:

https://issuu.com/mediakommando/docs/helyben_hogyan_instantujsag20221129-5?fbclid=IwAR2qzRB24KuaZict4HKdW0og1pPYPT9366x9gZTBKDQy5Oq5omvBz-Wvrv8

Vissza a hírekhez
Top crossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram