Önkéntes munka ukrajnai menekült gyerekekkel

Az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszékének közösségi és civil tanulmányok hallgatói önkéntes munkájukkal és adománygyújtéssel járultak hozzá a Szeged Csanádi Egyházmegye Zöldfás lelkigyakorlatos házában menedéket lelt kárpátaljai anyák és gyermekek megsegítéséhez.

Ahogy az ország egésze megmozdult az ukrajnai háború miatt otthonukat elhagyni kényszerülők érdekében, úgy a Közösségi és civil tanulmányok szak hallgatói és oktatói is keresték a lehetőséget a bajba kerültek megsegítésére.

Március elején több mint 100 felnőtt és gyerek érkezett Kárpátaljáról a Szeged Csanádi Egyházmegye Zöldfás lelkigyakorlatos házába, Domaszékre. Felvettük a kapcsolatot a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász munkatársaival és felajánlottuk a segítségünket, ami részben önkéntes munka, részben adományok gyűjtése volt.

 

 

Célunk elsősorban a megszokott környezetükből kiszakított gyermekek lelki traumáinak enyhítése volt. Hallgatóink négy alkalommal szerveztek számunkra játékos sportvetélkedőket, akadályversenyt, kézműves foglalkozásokat, amit kis barátaink szebbnél szebb rajzokkal és ölelésekkel viszonoztak. Minden alkalommal más-más hallgató volt felelős a programok összeállításáért, lebonyolításért, az eszközbeszerzésekért.

 

 

 

 

Látogatásaink során apróbb ajándékokkal leptük meg őket. Gyűjtöttünk játékokat, a versenyek résztvevőinek az Eötvös Kollégium főzőszakköre tortákat sütött, rajzeszközöket, kifestőket, gyurmákat, lufikat, fűzhető gyöngyöket vittünk a foglalkozásokhoz.

 

 

Mindezt nem valósíthattuk volna meg támogatóink segítsége nélkül.  Köszönjük  az anyagi segítségét a Belvedere Meridionale Alapítványnak és egy magát megnevezni nem kívánó magánadományozónak. A Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesületnek, amiért felajánlotta mikrobuszát önkénteseink szállítására.

 

 

Az integrációs szakmódszertan kurzusunk óvodapedagógus hallgatóinak, akik egy alkalommal csatlakoztak csapatunkhoz, és szakszerűbbé tették az óvodás korúakkal való foglalkozásokat,  valamint a szegedi Katolikus Ház munkatársainak, akik részt vállaltak a gyerekekhez eljuttatott játékok gyűjtésében.

 

 

Az SZTE JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék nappalis hallgatói és oktatói március 22 és április 12 között összesen közel 100 önkéntes munkaórát végeztek.

Hála és köszönet az első és második évfolyamunk hallgatóinak, akik a közösségi és civil tanulmányok mesterképzési szakon folytatott elméleti tanulmányaik mellett a gyakorlatban is bizonyították elkötelezettségüket a civil szolidaritás értékei iránt.

 

 

Vissza a hírekhez
Top crossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram