Oktatóink a II. Emlékezetpedagógiai Konferencián

2022. december 1-én, a Gödöllői Királyi Kastélyban került sor a Nemzeti Örökség Intézete II. Emlékezetpedagógiai Konferenciájára, ahol a szervezők meghívására tanszékünk két oktatója, Jancsák Csaba és Kiss Mária Rita vett részt.

A Nemzeti Örökség Intézete 2022-ben a Történelemoktatók Szakmai Egyesületével, 5 nemzeti emlékhellyel és a középiskolákkal együttműködve pedagógiai tesztprogramot indított a magyar történelmi és kulturális örökség méltó megőrzésének és továbbadásának érdekében. A programra jelentkező oktatási intézmények kedvezményesen látogathatták meg az emlékhelyeket, ahol múzeumpedagógusok közreműködésével interaktív, játékos feladatokat oldottak meg. A konferencia célja a tesztprogram eredményeinek bemutatása és a folytatás, kibővítés lehetőségeinek keresése volt. A konferencián köszöntöt mondott Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója, valamint Harrach Péter NKEB elnök, majd Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója tartott témafelvezető előadást, amit a tesztprogramban résztvevő iskolák és emlékhelyek tapasztalatainak bemutatása követett.

 

 

A konferenciára meghívást kaptak más emlékezetpedagógiai témákhoz kapcsolódó projektek vezetői is, hogy bemutassák az általuk vezetett programok adaptálható szakmódszertani megoldásait. Tanszékünk oktatói rövid előadást tartottak, majd egy kerekasztal beszélgetésen vettek részt.

 

Jancsák Csaba előadásában az általa vezetett MTA-SZTE Elbeszélt Történelem és Történelemoktatás Kutatócsoportnak az elmúlt években végzett munkájáról beszélt.

Kiss Mária Rita egy 2022-ben általa szerkesztett, digitális pedagógiai alapokon nyugvó tanári kézikönyvet  mutatott be, amely Slachta Margit, a méltatlanul elfeledett politikusnő életművének iskolai feldolgozásához nyújt segítséget a pedagógusoknak.

 

Vissza a hírekhez
Top crossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram