Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban zajlott eseményen hazai és multinacionális vállalatok, szervezetek HR-vezetői, a tématerület kutató szakértői és a HR-szakmai képzések vezetői három színpadon tartott panelbeszélgetések során vitatták meg a munkaerőpiac, a HR-trendek és a vállalati kultúra legaktuálisabb kihívásait és mutatták be az aktuális innovációkat. Az esemény meghívott előadói között volt az SZTE emberi erőforrás tanácsadó mesterképzésének három oktatója is: Dr. Saághy Andrea, Dr. Habil. Jancsák Csaba és Őri Mariann.
Dr. Saághy Andrea az SZTE HR igazgatója, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék oktatója
A „Tartsuk az ütemet! – Utánpótlás és fejlesztés mesterfokon” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen Dr. Saághy Andrea az SZTE humánpolitikai igazgatója, tanszékünk oktatója elmondta, hogy „A klasszikusan értelmezett HR a Szegedi Tudományegyetemen sokkal komplexebb és tágabb terület, mint a cégeknél általában. Intézményünk sajátosságából adódóan nálunk szorosan összekapcsolódik a bérszámfejtés, a munkaügy, a személyügy, a munkajog, a HR-kontrolling, a fejlesztés, a rendezvényszervezés, a pályáztatás, a toborzás. Sajátosságunk és egyben előnyünk, hogy mi alakíthatjuk ki a képzési portfóliót az aktuális igényekhez igazodva. Tehát amellett, hogy a hagyományos értelemben vett munkáltatói feladatokat is ellátjuk, a kapcsolódásunk a munkaerőpiachoz jóval szerteágazóbb, mint az ipari szereplőké.” Majd kiemelte, hogy „Most egy olyan időszakban vagyunk, amikor a versenyszférához szervesen kapcsolódunk, egyre inkább a részévé válunk. A mai fiatalok számos lehetőség közül választhatnak, nekünk pedig a legjobb alternatívát kell nyújtanunk. Kitüntetett időszak a mostani, hiszen jó stratégiai lépésekkel sokat tehetünk a jövő sikeres egyeteméért. Ilyen lépésnek gondolom, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a munkatársaink anyagi elismerése mellett arra is, hogy úgy érezzék, ez valóban több mint egy munkahely, ami megnyilvánul abban, hogy figyelünk rájuk, a családjukra. Erre szolgálnak a belső képzéseink, a Családbarát Egyetem programunk.”
Dr. Jancsák Csaba az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője
Az esemény Art of Balancing színpadának „Generációk forradalma? – különbözőségből versenyelőny” című szekciójában fejtette ki gondolatait Jancsák Csaba és Őri Marianna.
Dr. Jancsák Csaba elmondta, hogy egy korszerű vállalat életvilágában több, akár három generáció is együttműködik, mert a lendületes fiatalokra ugyanakkora szükség van, mint a munkatapasztalatokkal rendelkező szakemberekre. A közös munka nemcsak a vállalati célelérés fenntarthatóságát, a szakember-utánpótlást segíti (pl. a tudás- és tapasztalatátadást), de a nemzedéki különbözőségekben rejlő szinergiák hatékony felhasználását, az innovatív légkört és a változásokra való gyors reagálás képességét is támogatja. A Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpontban folytatott kutatásaik szerint az egyetemisták többsége már a tanulmányaik alatt is dolgozik, és nem csupán anyagi okokból, hanem a szakmai tapasztalatszerzés, a személyes kompetenciák, skillek fejlesztésének céljából. „A munkaerőpiacra való belépés esetében ma már két generációt különböztetünk meg – hangsúlyozta Jancsák Csaba – azokat, akik friss diplomásként keresnek munkát, és azokat, akik az egyetemi éveik alatt dolgoznak. A mai fiatalok számára fontos a munkához kapcsolódó értékteremtés, a munkavégzés mint élmény, a közösségiség, az odatartozás érzése és a feladatteljesítés minőségének elismerése, ez utóbbi esetében pedig gyorsabb (szinte napi) visszajelzést várnak a munkaadótól. Mindezek együttesen pedig nagy hatással vannak arra, hogyan illeszkednek be egy munkahelyre, elköteleződnek-e vagy továbblépnek.”
Őri Mariann a GE HealthCare HR managere azt hangsúlyozta, hogy a tapasztalatai szerint a nemzedéki sajátosságok munkaadók általi megismerése és ezek beépítése a munkavégzés kereteibe nagymértékben növeli a hatékonyságot. Ilyen korszerű munkáltatói lehetőségek közé tartozik a rugalmas munkavégzés, a homeoffice átgondolt bevezetése, vagy a vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR), a családbarát munkahely szemléletmód, és a munkahelyi közösségek önszerveződésének támogatása.
A mikrofonnál Őri Mariann a GE HealthCare HM managere, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék oktatója
Fotók: Kovács-Jerney Ádám
Generációk, karrierutak és egészséges élet: az SZTE szakértői is felszólaltak a HR Fest-en
Az SZTE a regionális munkaerőpiac speciális szereplője, motorja és katalizátora egyszerre