Farkas Zsuzsanna Közösségi és civil tanulmányok MA 1. évfolyamos hallgató „A vajdasági cserkészet története 1909-1945 között” címmel mutatta be konzulense, Dr. habil. Jancsák Csaba tanszékvezető főiskolai docens irányítása mellett elkészült munkáját. Barna Márton Gábor Közösségi és civil tanulmányok MA 2. évfolyamos hallgató „Civil világ Szegváron. Identitás és közösség” címmel tartott előadást. Konzulense Kiss Mária Rita volt.
Az Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet TDK szekciójában az értékelő bizottság munkáját Prof. dr. habil Rácz Lajos intézetvezető egyetemi tanár vezette. A zsűri tagjai voltak Dr. Olasz Lajos magister emeritus ny. egyetemi docens, Dr. Nagy Miklós ny. egyetemi docens, valamint a hallgatók képviseletében Szabó Adrienne, a 2020-as OTDK résztvevője. A bizottság mindkét hallgatót javasolta a 2023 tavaszán megrendezésre kerülő 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre.
A sikerhez diákjainknak ezúton is gratulálunk!